Az angol szövegeinket Kassai Ági, Sebő László fordítja.

1614
/Mosdósi Szilárd/

Megölelt újra az éjszaka
Véreső itatta az elfeledett sírokat
Hol régi fájdalmak pihentek,
S meghalt minden fény.

Elhantolt testemben újra zuhog a vér,
Bánattal teli minden mozdulat.

Most újra hívom az éjt
Hogy borítsa rám fátylát.
A patakba merítem testem,
Hogy lemossam a kereszt minden mocskát.

Nézem az eget, s látom a sötét múltat
Máglyán égő testem, és vér folyik a fákból.

Hozzám szólnak a fák, és átölel a mélység
Az ősi romok felett egy új, fagyos hold kél
Rég kimúlt gyötrelmek, most újra zokog a fény
Vihar felhők körbe vesznek, szívem fölött új sötétség kél.

Sötétségbe fullad a fény, romba dől a kereszt uralma,
Egy pillanatba tömörül több évszázad átka.

Hanyatlás
/Mosdósi Szilárd/

Sötét lelkem minden hatalmával,
Az álmaim haragjával,
A természet hangjával,
Vigyázok Rád!

A farkasok összegyűlnek a varjak énekére
Lelkünket megtisztítja a Hold,
Csak tiszta gyűlölet él bennünk,
Nem az ami egykor volt.

Lelkünkbe örökre beleégett a jel,
A keresztény hitnek pusztulása,
Hamarosan látjuk hanyatlásukat,
S vérbe taszítjuk imáikat!

Az imádságok sárba hullnak,
A szentképek eltorzulnak
Csak kiégett tornyok marnak az égbe
Ez sötét lelkem legszentebb képe.

Heic Noenum Pax
/Mosdósi Szilárd/

Amikor már eltűnt minden,
Amikor már többé nem kel fel a Nap,
Testvérükké fogadnak a testetlen árnyak
Heic noenum pax

Akkor, mint farkasok a bárányok közt
Vérükkel ontjuk őrjítő szomjunkat,
S imákat alkot a sötétség,
Heic noenum pax

Most már hallom, közeleg az óra!
Halott vágyaink kegyetlen ostroma.

Mors Tua Ero
/Mosdósi Szilárd/

Csak átkot hoztak ránk
A változó évszakok,
Csak halált hoztak ránk
A vérszínű hajnalok.

Kiégett erdőben jártam már,
Halott virágok oltárán.
Láttam a Templomot lent,
Nem nyílt meg előttem...

Eltört bennünk a csillagok fénye
Ártatlanok vére mosta el
Képeket szültünk e a hamis világba
De már újra menni kell...

Észre se vettük, hogy pusztult a lelkünk
Furcsa képzetek támadtak ránk
Akkor láttuk milyen mélyre süllyedtünk
Mikor már csak a csend szólt hozzánk.

Lángok öleltek bennünket
Ahogy a kárhozatig nyújtózva
Megszakadtak láncaink
Csak az erdő zúgása hozott vissza

Az elmúlás földjére léptem
Hol már jártam egyszer
Jeleket rajzolt az éj sötétje
Lelkembe égetve
Háborút, vad dúlást, pusztulást, elmúlást
Háborút, vad dúlást, pusztulást, elmúlást...

Sírok közt
/Mosdósi Szilárd/

Sírok közt jártam álmomban
Ereket tépő karmokban
Láttam őt elmúlni
A friss avarba lehullni

Ma vörösen kelt fel a Hold
Újra kísértettek álmaim
Pusztult bennük élő és holt
S átkokat mostak vágyaim

Éreztem akkor, hogy boldog többé már nem leszek
A fájdalom lelkembe mart, utánad mentem..

A kör bezárult, a végtelen kitárult
S varjak lepték el rothadó testemet.

Sötét óráim
/Mosdósi Szilárd és Molnár János/

A sötét órák már elvettek mindent
Az ízük keresztre feszített
Vártam a hajnalt, a halált vártam,
De a lelkem mélyén...
...a lelkem mélyén
Átkoztam a napot, átkoztam a percet,
Én vissza mentem volna, de már nem lehetett...
Nem lehetett...

Minden érzés elmúlt, emléke is halott...
Testem béna, a szívem fagyott...
A testem reszket, mert a lelkem elhagyott,
A testem reszket, mert a lelkem elhagyott.

Álmodom ismét várom a hajnalt,
A halál elringat, vérző sebem felszakad.
Kereslek téged, arcod tisztán látom,
Lelkem mélyén már érzem, közeleg halálom.

Minden érzés elmúlt, emléke is halott...
Testem béna, a szívem fagyott...
A testem reszket, mert a lelkem elhagyott,
A testem reszket, mert a lelkem elhagyott.

Emlékszem rád a mélyből,
Sötét álmaim egyike te voltál
Néhány évszázad óta várlak,
Minden sóhajom kihalt..

Teurgia
/Mosdósi Szilárd/

Néhány gondolat született újjá
A sötétség nyújtott kezet
Hazug szavak, 2000 év rabság
A természet oltárt emelt

Nézz most körbe, hova jutottál
Hol van az eszme mi vezet
Háború szült háborút
Ez maradt csak neked

Pusztul minden érték,
Vad viharokban elveszted magad
Megkísért egy képzet
Teurgiával újra éleszted magad

Pusztul minden érték,
Vad viharokban elveszted magad
Átadod magad a sötétségnek
Teurgiával feltámasztod magad

Utolsó éjszaka
/Mosdósi Szilárd/

Eső hullott a váram tornyára
Szomorú hajnal lelkem voltára
Sötét álmaim valóra válnak
Gondolataim a mélyben járnak.

Eljött az utolsó éjszaka
Utoljára áldozok Istenemnek
Utoljára járok lelkem erdejében
Utoljára izzok az éjszaka szívében.

A Kárpátok erdei már várnak
A vár falai büszkén állnak
Sötét óráimban a lelkem mélyén
Már ott állok az út végén.

Vérmezők
/Mosdósi Szilárd/

Felszínre tör bennem
A múlt ezernyi árnya,
Álmomban rúnákat véstem
Egy halott fára...

... alvadt vérem tette valóvá,
A harc mi velünk született
Vajon mikor ér véget?
S kiutat mi jelent?
Valhalla vajon vár-e minket?
Medreinkből kilép a tűz
Ezernyi emlék egy másik létről,
Az erdők mélyére űz
..táncolni réteken s az erdők mélyén,
Por testünk születésén
Térdre rogyva kitárt szívvel, vérmezők csendességével
És én megölelem ezt a kárhozott éjszakát,
Örök ágyam érzem vár reám... érzem vár reám...

De előttem kapuk nyílnak,
A köd befogadni vár
Ezernyi érzéssel,
Érzem, elmos az ár..

Néhány lépés a Pokol mélye,
Bennem él a fekete éj
500 éve valami történt,
És még most is bennem él

A folyó meséli történetét
Ott ahol az erdők egybe érnek
A legenda szerint itt kezdődött
Az, mi most bennünk újjá éled
Miért vágyom átok lenni?
Hogy a gyűlölet öleljen át?
Egy álom űz le a mélybe
Nem kerestem, mégis megtalált
A szenvedés árnyai körbe vettek
S ne kérdezd, hogy "miért?"
Hajt a végtelenbe egy őrült képzet
Az, mi most bennünk újjá éled

De előttem kapuk nyílnak,
A köd befogadni vár
Ezernyi érzéssel,
Érzem, elmos az ár..

In summum me exsurgunt
Vetustatis mille umbrarum,
Runas scalpsi somno
Quodam ligno mortuo.

..táncolni réteken s az erdők mélyén,
Por testünk születésén
Térdre rogyva kitárt szívvel, vérmezők csendességével
És én megölelem ezt a kárhozott éjszakát,
Örök ágyam érzem vár reám... érzem vár reám...
Felszínre tör bennem
A múlt ezernyi árnya,
Álmomban rúnákat véstem
Egy halott fára.
A tánc valóság volt, bennem él
Jöjj velem, s megérint a legsötétebb éj
Ha eltűnik minden, mi marad?
Ha elfojt mindent a tudat?

Felnézek az égre, friss vér hull reám.
A pusztulás könnyei hullnak
Nincs új hajnal a köd után

Még néhány lépés a Pokol mélye,
Már bennem él a fekete éj
500 éve valami történt,
S még most is bennem él.

Lehet, hogy mégsem ez a végzet?
Csak a téboly írta át?
Ennyi maradt a fekete éjből
Érzem, most már nincs tovább..

De előttem kapuk nyílnak,
A köd befogadni vár
Ezernyi érzéssel,
Érzem, elmos az ár...

A vég útján
/Mosdósi Szilárd, Molnár János, Pintér Zoltán/

Jelek rajzolódnak a sűrű ködben elém
Bátran lépek, úgy érzem, van még remény.
A vének mit felém súgnak, egy mélyebb valóság,
Képzelem, vagy igaz? Az mindegy már...

A hegyek ormát látom,
Csupasz ágak vágnak az égbe a fákon
Varjak serege feketedik körben
A magány romjai hevernek egy gödörben
Levetik magukról a rothadó húst,
Érzem a mélység, magába húz.

Nem látom, csak hallom, feltámad a vihar
Nem kell sok és betemet a nedves avar.
Levegőm egyre fogy, elhagy az erő
Nem tudok mit tenni, készül a rideg temető

Azzá vágyok válni, mi húsba marón fájhat,
A kegyetlen valóság csupasz fája,
Kitaszítva oda, hol senki se járhat,
Még magad se tudod, ki lehetsz…
Önmagad vagy az árnyad?

A testem kitaszít, és semmivé válik.
A lelkem, létem tükrét tárja elém,
Hogy lássam felfoghatatlan vágyam,
Mely oly fájón hasít belém.
Rám tekint a fagyos hold, a fény haldokol.
Varjak károgása jelzi a gyászt,
Most levetem magamról hazug leplem,
És a testem elenged.

Lelkem nemsoká a varjakkal repül
A fekete tömegbe vegyül
Nem tudom mi vár reám, meddig érek el
Sártól mocskos testem az avarral porlad el.

S az út, min oly bátran jártam, a vég útja volt,
Sötét ösvény, melyet megjár minden holt.
Jöjj velem s elmarad minden mit félsz,
Jöjj velem s megérint a legsötétebb éj

Igaz hittel
/Mosdósi Szilárd/

Valami halkan közelít, és csendben hallgat
Remegve elmondod történeted, mert tudod, hogy ő élve nem hagyhat
De az utolsó szó jogán mit mondanál?
Vakon és bénán, megtörten, hazug igazságok közt némán, bölcsen?

Lassan széthullnak szilánkjaid…
Letörnek tépett szárnyaid
Lassan széthullnak szilánkjaid…
Megtörnek halott álmaid

S ki ő, hogy társad lesz a vértenger mélyén?
Ki lesz, ki átvezet a holtak tengerén?
A negyedik lovas lesz ő, a bús halál
Fakó lova mellett haladsz, s minden mi elmúlt már

Lassan széthullnak szilánkjaid…
Letörnek tépett szárnyaid
Lassan széthullnak szilánkjaid…
Megtörnek a múltad árnyai

Tisztességgel halsz hát, úgy, mint kinek halni kellett
Boldogan lépsz be Valhallába, de tudod, a kereszt mindent elvett
Utolsó rúnád a testedbe vésed, utolsó rúnád még templomokat éget.
Utolsó sóhajod elmerül a vér tengerében…

Felszakadnak sebeid, s megtörnek a pecsétek
Porrá válik lassan puszta léted
Az utolsó mozdulattal is átkozod a napot
Mikor az úr kenyerével vér imákat adott

Lassan széthullnak szilánkjaid…
Letörnek tépett szárnyaid
Lassan széthullnak szilánkjaid…
Megtörnek halott álmaid

Lassan széthullnak szilánkjaid…
Letörnek tépett szárnyaid
Lassan széthullnak szilánkjaid…
Megtörnek a múltad árnyai

Harcok kapujában
/Mosdósi Szilárd/

Állsz ott ismét hol atyáid hulltak el
Ott ahol lábad alatt életek porladtak el
S a szél újra a pusztulás hangján súgja
Hogy indulj, s támaszd fel magad újra

Mert az árnyaktól kaptál testet, hol senki nem láthat
Most visszatér lelkedbe az, mi bús, mi igazán fájhat

Utolsó erőddel még visszatértél a tóhoz,
Hol gyermeked a hullámok közt nyugszik
Hűs habjába hullt véred
Mint ezernyi árva könnycsepp
S Valhallából kiált érted
Kit az igaz harcok hevében öltek

Harc jön, mely eltemet minden álmot
Küzdj, és csatában érjen dicső halálod
Az életfa alatt rég otthonod vár
Indulj és halj, hogy neved ne az árnyak ordítsák

Mert az árnyakban kaptál testet, hol ember nem láthat
Most visszatér lelkedbe az, mi bús, mi igazán fájhat

Odin szeme sírodra néz most
De lelked újra vívja a harcot
S az árnyak karjai hiába várnak
Minden csepp vér áldozat, mely megváltja halálod

Pogány Látomás
/Mosdósi Szilárd/

Az öt hold árnyéka alatt hever a névtelen valóság
Illatod belém karolt e mérgezett perc árnyán
A vágy keserédes lehelete ő
Kiben a tiltott tudás rejlett
Hogy feledjem a jelent…
Hogy temessek mindent…

A bíborszínű ég alatt e kopár vidéken
Lassan virágot bont a tested
Csendben nézem
S a csontbölcsőben, melyben véred pihen
Az átvirrasztott éjszakák válaszát rejted el…

S egy torony mélyén hever az Úrnő létének kútja
Belépni a bíborszínű égre, mint árva kinek nincsen múltja
De az öt hold felfedte a legősibb titkot
Hogy véred az őscsend melyben halva fürdik minden kor

A bíborszínű ég alatt e kopár vidéken
Lassan virágot bont a tested
Csendben nézem
S a csontbölcsőben, melyben véred pihen
Az átvirrasztott éjszakák válaszát rejted el…

1614
/Mosdósi Szilárd/

The night embraced me again tonight
Bloodrain soaked the forgotten graves
The resting place of old pains
And the lights went out

Blood streams again in my interred body
Every movement's packed with sorrow and grief

Now i call the night again
To cover me with its veil and then
I merge my body to the river
In the clearing of the cross i shiver

I look at the sky and see the dark past
I see my body on stake, blood drips from the trees

Trees are talking to me and the deep entwines me
Frosty moon rises above the ancient ruins
The light cries tonight again, long-passed dead agony
Thunder-clouds surround me, above my heart a new dark grows

The light stifles into dark, the rule of the cross falls into decay
Centuries' curse knitted into a single moment of the day

Decay
/Mosdósi Szilárd/

With the powers of my dark soul
With the anger of my dreams
With the sound of the nature
I take care of thee

Wolves are gathering to the song of the crows
The moon will clear our souls
What remains is pure hatred
Not what once was

The sign is burned in our soul
Decline of the christian faith
We'll see their decadance soon
Shoving our prayers into blood

The orisons falling in dirt
The icons straining, getting hurt
Blighted towers biting the sky
The holiest image in my dark soul i cry

Heic Noenum Pax
/Mosdósi Szilárd/

When everything has disappeared
When the sun wouldn't rise any more
We become brothers of the bodiless shadows
Heic noenum pax

Then, like wolves among the herds of sheep
We ease our horrible thirst with their blood
And prayers are being formed of the dark
Heic noenum pax

...i can hear now the approach of the hour
Ruthless siege of our deceased desires...

Mors Tua Ero
/Mosdósi Szilárd/

The seasons of change have
Only cursed our breath and
The blood-red dawns have
Given us only death

I've been walking in Dead Woods for hours
On shrines of broken flowers
The church below i see
Never opened the doors for me

All star's glitter have broken in us
Washed away by innocents' blood
Images brought into this false world
But we must hurry forward

Not realising our souls are rotten
Strange ideas were attacking us
We only saw how far we've fallen
When silent's voice could talk to us

Flames embraced all of us
While we reached to the damnation
Every chain has breaking, we're
Brought back by the forest's temptation

I've stepped on the land of elapsing
Where i've once been walking
Dark of the night scratched signs inside me
Deep in my soul, itching
Battleing, wild fighting, perishing and dying
Battleing, wild fighting, perishing and dying

Among Graves
/Mosdósi Szilárd/

I was among graves in my dreams
In claws tearing veins
I saw Her passing,
In the dead leaves, falling

A red Moon rose tonight
My dreams haunted me again
Living and dead died inside
My desires washed the damn

I felt then, i won't be glad any more
The pain bit into my soul, i followed you...

The game was over, the endless was open
And crows covered my rotting body...

My Dark Hours
/Mosdósi Szilárd és Molnár János/

Dark hours have taken everything from me
Crucifixed, their taste got me
I was waiting for the dawn and death
But deep in my soul...
...deep in my soul
I cursed the day, i cursed the moment
I wanted to go back but i knew i can't...i can't...

I'm dreaming again, and waiting for the dawn,
Death is nestling me, my bleeding wound is tearing up
I hunting for you, your face is clean before me,
I feel deep in my soul, my death is nearly.

I remember you from the deep,
You were one of my darkest dreams
I've been waiting for you for centuries,
My sighs died out as screams

Every feelings have gone, their memories are dead
My body's spastic, my heart is empty
My body's trembling 'cause my soul left me
My body's trembling 'cause my soul left me

Teurgia
/Mosdósi Szilárd/

Some thouths take a new lease of life
The darkness falls and expand it’s sight
Untrue words, two thousand years of servitude
Nature has constructed a shrine

Look around, Where you’ve got
Where’s the idea you were followed
War makes war
All you possess are hollowed

Values are consuming
Fading in an enraged storm
An idea is haunting you
Teurgia revives your soul

Values are consuming
Fading in an enraged storm
Abandoned to darkness
Teurgia solves this mess

The last night
/Mosdósi Szilárd/

Raindrops fell on my castle's tower
Mournful dawn to my soul in this hour
The darkest of my dreams come true
My thoughts are lost in the depths

The last night has come
The last time i commune to my god
The last time i walk in the woods of my mind
The last time i smoulder in the heart of the night

The carpathian woods are waiting
The walls of the castle stand proud
And in my dark hours deep in my soul
I stand there at the end of the line

Fields of Blood
/Mosdósi Szilárd//Mosdósi Szilárd/

I can feel an outcrop of the
Shadows of the past
Dreams of graving runes
In dead trees return fast

My clutted blood made it real
...the war that was born with us,
When will it be over?
And what will be the way out?
Is Valhalla waiting for us?
The fire escapes from our channels
Thousands of memories of another life
Banish us to the depths of timbers
...to dance on fields and deep in the forests
On the birth of our bodies of dust
Sunk on knees with an open heart
And the silence of the fields of blood
I embrace this damnated night
I know my eternal berth is waiting for me....waiting for me...

But new gates open as i can see
The mist is waiting to welcome me
With thousands of feelings
The flood drifts me..

Hell's only a few steps ahead
The black night is within me
Something happened 500years ago
I can feel it clearly

The river tells its story
Where the old forests entwine
The legend says it all began here
What is reborn in our mind
Why i want to be a grudge?
To be cuddled by hate and greed?
A dream's chasing me out of touch
I haven't searched but it found me
I'm circled by the mist of misery
And you may not ask why
A frantic image drifts me to infinity
What is reborn in our mind

But new gates open as i can see
The mist is waiting to welcome me
With thousands of feelings
The flood drifts me..

In summum me exsurgunt
Vetustatis mille umbrarum,
Runas scalpsi somno
Quodam ligno mortuo.

...to dance on fields and deep in the forests
On the birth of our bodies of dust
Sunk on knees with an open heart
And the silence of the fields of blood
I embrace this damnated night
I know my eternal berth is waiting for me....waiting for me...

I can feel an outcrop of the
Shadows of the past
Dreams of graving runes
In dead trees return fast

The dance was real, it lives in me
Come, the night shall reach thee
What remains if all disappears?
If conciousness drowns all that lives?

I look up at the sky, fresh blood drops on me
The tears of destruction are falling...
...no more dawns after the haze

Hell's only a few steps ahead
The black night is within me
Something happened 500years ago
I can feel it clearly

Maybe this is not the end
Madness could have made it all
This remained of night's legend
I can't bear it any more

But new gates open as i can see
The mist is waiting to welcome me
With thousands of feelings
The flood drifts me..

On The Way To End
/Mosdósi Szilárd, Molnár János, Pintér Zoltán/

Signs appear for me in the dense fog
I'm brave, i feel there is still hope
A deeper reality is what the wise whisper
Is it real or imagination? it doesn't matter...

I see the peak of the hills
The sky is carved by bare twigs
Crows are gathering in black troops
Ruins of solitude lie in dark tombs
They throw off their flesh to have room for their woe
The depth is calling and i must go

I can't see, but i hear the birth of the storm
Under the leaves i feel like a worm
My strength is gone and my breath is heavy
I helplessly wait for my new cemetery

The pain that was splitting, now i want to be
A naked tree in a cruel reality
Banished to a land that no one can see
Even you don't know what you could be
A shadow or free?

My body's exiling me, it turns to dust
My soul's showing me my terrible lust
It's so real, i almost can touch it with a hand
It hurts me inside in a deal i can't stand
The moon looks at me but the light fades away
Croaking of crows sign the end of the day
I cast off my mantle of lies and pain
And my body releases me, i'm free again

My soul's gonna fly away with the crows
It will be one of those dark shadows
I don't know what's waiting for me after this
My filthy body will crumble with the leaves

And the road i've walked so bravely was the road to the end
A dark path that is walked by both enemy and friend
Join me and leave all your fears behind
Join me and feel the touch of the darkest night

With True Faith
/Mosdósi Szilárd/

Something's approaching and staying in silence
You tell your story for you know he's your sentence
But what would you say by right of last words?
Blinded and crippled, broken, mute among fake truths

Your splints are splitting up slowly
Your torn wings will break
Your splints are splitting up slowly
Your dead dreams will fade

And who is this to join you in the bloodbath?
Who will be your leader through the sea of the dead?
He will be the fourth rider, grim death for sure
You ride beside its pale horse with everything that were

Your splints are splitting up slowly
Your torn wings will break
Your splints are splitting up slowly
Your dead dreams will fade

Your wounds tear up, the seals break
Your existance slowly ends up in dust
You curse the sun with last move
When the Lord with his bread gave bloody prayers

Your splints are splitting up slowly
Your torn wings will break
Your splints are splitting up slowly
Your dead dreams will fade

You die with righteousness as you should have died
Gladly entering Valhalla, though the cross took your pride
Your last rune is graved into your body,
Your last rune will burn churches cruelly
Your last sigh drowns in the sea of blood..

In the Gate of Battles
/Mosdósi Szilárd/

You stand there, where your fathers fell
Where under your leg, lives mouldered
The wind whispers on the voice of fall
To make you resurrect and walk

You got your body from the shades, where one can’t see
Now it returns into your soul, what gloomy and causes pain

With your last power you returned to the lake
Where your child lays among the waves
Your blood fell into its’ cold water as thousand tears
Who died in the name of true fights call for Valhalla

Fight comes, which buries every dream
Fight! Let your glorious death reach the battle
Under the tree your old home waits
Leave and die so your name
Won’t be yelled by shades!

Odin’s eye is looking your grave now
But your soul fights the battle again
The shades’ nails are waiting you for nothing
Every drop is a sacrifice
Which saves your glorious death!

Pagan Vision
/Mosdósi Szilárd/

Under the 5 moons shadow lays the unknown reality
Your smell is around me on the shade of this minute
She is the breath of desire, who hides the knowledge
How can I forget the present?
How can I bury everything?

Under the red sky, on this barren land
I watch your body as it flourishes
In the cradle of silent, where your blood lays
You hide the answers of the woken nights

Lays deep inside in a tower, the well of her’s entity
Enter to the red sky as an orphan, who has no past
But the 5 moons revealed the ancient secret
That your blood is the silent where all times bathe

Under the red sky, on this barren land
I watch your body as it flourishes
In the cradle of silent, where your blood lays
You hide the answers of the woken nights